Pázmánd. Nem a reklám helye

Ez egy régi történet és úgy fog tűnni, hogy reklámozom a helyet, pedig nem.

Még augusztus elején, mikor hazamentem szabadságra, kitaláltuk, hogy egy nagyon rövid 1 éjszakás "kirándulást" kéne tenni valahol Pest közelében. Kézenfekvő választásnak tűnt a Velencei tó, de mégis azonnal problémával találtunk magunkat szembe: senki nem akart nekünk szállást adni egyetlen éjszakára.

Sok-sok telefon és kutakodás után rá kellett jönnünk, hogy még mindig nem elég nagy a válság, ha az emberek ennyire nem akarnak pénzt keresni. Ekkor úgy döntöttünk, hogy tágítjuk a kört és kicsit távolabb is nézelődünk a tótól.

Végül nagy szerencsével sikerült megtalálni Pázmándot és azon belül is a Manó Vendégházat.

A házról és gazdáiról tényleg csak a legjobbakat tudom mondani. Hihetetlenül kedvesek és rugalmasak voltak. Bár elég későn érkeztünk – későn is indultunk kicsit, no meg kétszer eltévedtünk Érden, mert kedves barátom olyan határozottan tudja állítni, hogy ő tudja, merre megyünk, mikor mégsem, hogy nem lehet nem hinni neki – mire megérkeztünk meg volt nekünk rakva a tábortűz. A ház nagyon szép, szinte minden vadonat új benne, a kert is nagyon szépen meg van csinálva. Van benne kis játszótér, tűzrakóhely, ahol lehet bográcsozni, vagy mint mi, szalonnát sütni és egy külön hely grillezéshez, nagyon szép lugassal.

Az egyetlen, ami nem volt annyira jó, az az ágy, amiben aludtunk. A szobák nagyon szépen vannak berendezve, és megtartották az eredeti bútorokat. Biztos sokak nagymamájának volt olyan fakeretes kinyitható ágya, ami itt van. Noha az ágy nagyon jól néz ki és azonnal elindítja a nosztalgikus érzéseket, elég kicsi volt kettőnknek. Valahogy gyerekkoromból az maradt meg, hogy mennyire nagy ez az ágy, mert természetesen az én nagymamámnak is volt ilyen. Ehhez képest kicsit lelógott a lábam, nálam félfejjel magasabb ágytársamnak meg nagyon lelógott. És mozogni se nagyon mertünk az éjszaka folyamán, mert ha egyikünk megmozdult, a másik azonnal elrepült az ágy másik oldalán.

De ez tényleg csak apró probléma volt.


A szalonnasütés jól sikerült. Másnap pedig elmentünk fürdeni a tóhoz. Tömegközlekedéssel szerintem csak nehezen oldható meg a dolog, de autóval nagyon közel volt, ha jól emlékszem 8 km-re. Mi a szabad strandon voltunk, ami olyan volt, mint általában a szabad standok. Az egyetlen említésre méltó még, hogy elfelejtettem betenni a kontaktlencsémet és magán a strandon nem voltak olyanok a higiéniai viszonyok, hogy ezt ott tegyem meg. Furcsa tapasztalat volt, hogy nem is látok annyira rosszul. Természetesen, mikor hirtelen lekaptam a szemüvegemet, elég bizonytalan voltam, de egy rövid idő elteltével, már meglehetősen nagy távolságból képes voltam felismerni a pajtásaimat.



Ezen kívül voltunk még Érd híres cukrászdájában , ahol a tavalyi ország tortáját – a szatmári szilásat – is megkóstoltuk. Ez én még kétszer megtettem a következő napokban: egyszer az újpesti Horváth Cukrászdában , egyszer pedig a feltalálónál, Pestlőrincen a Zila Kávéházban .

Nekem legjobban a Zila verzója ízlett, de még ennél is jobban bejött az idei országtorta, ami pándi meggyes.