A világ legdrágább epre

A költözéskor sokat jártunk a Bricoba. Egy ilyen alkalommal láttam meg, hogy árulnak eperpalántát. Végül addig rítam, amíg kaptam egyet.:-)

Az Eper!

Úgyhogy végül 1 eurót fektettünk a palántába, további 3 eurót a cserépbe és a földbe. Majd sok gondozás, ápolás következett. Bevallom, ezt javarészt nem én végeztem. Aztán eltelt 2 hónap és már be is érett az első szem termés. Ha minden jól meg még további 8 szem lesz. Szóval így sikerült 2 hónap munkával kb. 5 euróból 9 szem epret előállítanunk. Én mégis azt mondom, megérte...

London. Vendégségben Eric Claptonnál

Pénteken és szombaton Londonban voltam, mert péntek este Eric Clapton koncerten voltunk. Egy kedves ismerősöm meg is jegyezte, hogy micsoda világpolgár vagyok, de ez közel sincs így. Én még most is ugyanaz a hülyegyerek vagyok a Havanna lakótelepről, akinek a ciklámen a kedvenc színe és aki még a salisbury-i katedrálisban is megkérdezni, hogy megvan-e neki a Magna Carta magyarul (amúgy megvolt).

Szóval nekem az, hogy csak úgy átrándulok Londonba megnézni egy koncertet, nem a világpolgárság jele. Ez inkább egy közel 20 éves álom beteljesítése volt. A kora 90-es években, mikor megtudtam, hogy ezek a Royal Albert Hall-beli koncertek léteznek és elkezdtem vágyni arra, hogy egyszer én is elmehessek, akkor ez a Havanna lakótelepről annyira tűnt lehetségesnek, mint ma pl. az, hogy egyszer űrturista leszek és majd keringek a Föld körül. Még az Eurostar sem létezett abban az időben.

Anyagilag már tavalyi is lehetséges lett volna, hogy elmenjünk, csak akkor elbambultam kicsit. Nem hittük el, hogy tényleg csak óráink vannak eldönteni, hogy akkor most megyünk-e, mert elfogynak a jegyek. Idén már készültem, a nap előre el volt döntve és szinte azonnal (10 perccel az internetes lehetőség megnyílása után) meg is vettem a jegyeket. Már nem is volt minden jegyből, így kerültünk a kakasülő legkülső karéjára, ahová „restricted view”-s jegyünk volt. Ez praktikusan azt jelentette, hogy folyamatosan a Nagy Ember fejebúbját láttuk.

Ribena és jegy

A Ribena valami hihetetlenül édes pancs, de mivel itt nem lehet kapni, Londonban mindig iszom

Némi csámborgás után hajszál pontosan fél 8-ra értünk a helyszínre, de ez messze nem volt baj, mert volt még egy jó órás előzenekar. Az épület nagyon szép és valóban különleges helyszín egy könnyűzenei koncertnek, ugyanakkor nem igazán passzentos.

Azért adtam ennek az írásnak az a címet, hogy vendégségben, mert tényleg kicsit olyan érzés volt. Mikor jó pár éve Pesten láttam Eric Clapton, az teljesen más élmény volt. Az egy normális rock koncert volt egy sportcsarnokban, rendes hangosítással, és azzal a közösségi élménnyel, hogy másik sok ezer ember ugyanúgy kornyikál, meg ugrál körülötted. Egy rendes koncert után az ember általában még egy napig alig hall és jó esetben totál be is van rekedve.

Itt, Claptonéknál azért ez nagyon másképp volt. Itt úgy kellett viselkedni, ahogy a helyszín megengedte. Mivel állóhelyek nincsenek is, ezért Eric Clapton gyerekein kívül más nem is táncolt. A sok-sok ember fegyelmezetten végigülte az egész koncertet, különösebb extázis nélkül.

Ráadásul a helyszín azt is meghatározta, hogy mit lehet játszani. Itt nem lehetett igazi rock zenét adni, mert egyszerűen nem szólt jól. Nyilván nem a kakasülőhöz csinálták a beállításokat, de azért végig lehetett érezni, hogy mifelénk nem tiszta a hangzás. Ezek után teljesen logikus volt, hogy inkább csendesebb, sokszor neki is leülős blues dalokat választott, amik befértek ezek közé a keretek közé. Persze volt 2-3 sláger is, de nem ez volt a meghatározó. Nekem az egyetlen igazi meglepetés a Still Got the Blues volt. Mindig kockázatos, ha valaki egy másik, ugyanazon a területen mozgó dalát adja elő, de úgy gondolom Eric Claptonnak érdemes volt ezt a dalt előszedni, mert valóban tudott hozzátenni.

Összességében azt mondtam Imrének, hogy valójában ez a koncert nem igazán volt alkalmas arra, hogy olyan, aki nem ismeri és nem különösebben szereti Eric Clapton zenéjét, megkedvelje. Kívülről nézve kicsit megmagyarázhatatlan, hogy miért menő annyira, ha egy 66 éves pasi egy komolyzenei koncerthelyszínen 1929-ben írt dalokat ad elő, ami eredetileg egy fekete nő éneket. (mint pl. a Nobody Knows You Bessie Smith-től), hogy 45, de akár 70 fontot fizessenek érte. Viszont nyilván ahogy nekem az elmúlt 20 év, másoknak akár az elmúlt 50 is, ott volt ezekben a dalokban, és így vagy úgy, emlékeket is felidézi az ember egy ilyen koncerten.

A közönség egyébként meglehetősen vegyes volt, amolyan családi programos. Pl. mellettünk is egy 50-es német pasi ült a kamasz fiával. Ő is nagyon rásegített az idő utazásra, mert pont olyan parfümje volt, mint a 90-es évek közepén egy nagyon kedves kollégámnak, Nagy Zolinak. 15 éve nem tudom, hogy milyen parfümről vn szó. :-) Bár nagyon jellegzetes az illat (Imre még 2 székkel arrébb is simán érezte) én soha nem találtam zavarónak, bár ez inkább annak volt köszönhető, hogy Zolit kedveltem. Viszont simán meg tudtam mondani minden reggel, hogy Zoli már bent van-e. Szóval én nem csak a zene, hanem emiatt is „időutaztam”.

Éjjel 2-kor sikerült ágyba kerülni, úgyhogy másnap kicsit megviselt voltam. Erre még rátettünk azzal, hogy gyakorlatilag egész nap talpaltunk. Nagyon klassz helyeken voltunk, parkban, a camdeni piacon, indiai étteremben, ahol tényleg indiaiak voltak, bár ez is inkább volt angol-indiai hely, de első ismerkedésnek az indiai kajával nem volt rossz.

Meglepetés pipacs

Egy 2 méteres pipacs várt, mire hazaértem

London továbbra is rettenetesen zsúfolt, a metrón péntek este annyi ember volt, hogy a tudomány mai állása szerint, ennyi ember be sem fér a metróba. Én továbbra is nagyon szeretnék elmenni az olimpiára, de egyelőre se útitársam se jegyem nincs, és azt sem tudom elképzelni, hogyan hogy fog ez a rengeteg ember majd közlekedni.
Szóval nagyon jó kis este volt, talán jövőre is megyek. Bár most inkább azt szeretném, ha Eric Clapton jönne ide hozzánk a Heyzelbe és lenyomna egy szokásos rock koncertet.

Róma. Az új kedvenc

Ez volt a harmadik „jubiliumi” utunk és egyben a karácsonyi ajándékom. És természetesen megint szuper olcsón próbáltuk kihozni az utat, a vége mindennel együtt kb. 280-300 EUR volt 2 embernek egy hétvégére. Bár egy darabig úgy volt, hogy négyen megyünk, végül G.-ék nem tudtak jönni.
Az utazás eseménytelenül telt egészen az utolsó percekig. Már Róma fölött jártunk és mindenki, így én is, bámult ki az ablakon, mikor is a repülő dobott egy nagyon. Bár már rengeteget repültem, nem emlékszem, hogy valaha ekkorát „esett” volna velem repülő. Baromi ijesztő volt, de ez után már nem történt szerencsére semmi érdekes. A gondot valószínűleg az okozta, hogy pont egy záporban sikerült leszállnunk, ami percekkel a megérkezés után el is állt. A reptéren valami hihetetlenül szép színek voltak, még szivárvány is volt az égen. A képen talán nem jön át, de nézzétek meg Brian Ferry Slave to Love című videóját, hogy el tudjátok képzelni.

Csodás reptéri fények

A városba való bejutás a reptérről egyszerű és csak 4 EUR-ba kerül.
A szállással nekünk is volt egy kis gondunk, de messze nem az, ami az átlag Rómába utazónak. Nem volt drága és lepukkant, sőt kifejezetten jó volt és barátságos árú, a probléma az volt, hogy tömegközlekedéssel nem lehetett megközelíteni. Ez nem vicc! A hotel fent volt egy dombon a város szélén, ahová csak egy bevásárlóközponton keresztül lehetett eljutni. Ha a bevásárló központ zárva volt, akkor gyalogosan nem lehetett eljutni a szállodáig, csak az autópályán keresztül. Emiatt kicsit sokat költöttünk taxira. :-)) Viszont ez a probléma abszolút nem derült ki a leírásukból és aki ajánlotta nekünk, annak sem tűnt fel, mert ő mindig autóval volt.
Róma csodálatos, most épp a kedvenc városom. Egészen lenyűgöző, hogy akár merre megy az ember, mindig talál valami érdekeset vagy szépet. Az összes megnézett dologból, nekem talán a Pantheon tetszett a legjobban, de nem tudom megmagyarázni, hogy pontosan miért.

"Csak" egy rom

Szintén nagyon szimpatikus volt, hogy alig kellett belépőt fizetni. Egy dolog volt, ami baromi drága volt, a Colosseum, de oda nem mentünk be. Nem annyira az ára, hanem az iszonyat tömeg miatt. Nem tudom, hogy mindig ilyen-e Róma, de most lépni sem lehetett az emberektől. Pont azon a hétvégén volt a Róma Marathon, ezért elképesztő mennyiségű futó és szurkoló kolbászolt a városban. Ráadásul még metró felújítás is volt, ami szintén nem könnyítette meg a mozgást.
Bár nem sokat beszéltünk olaszokkal, azt kénytelen voltam észrevenni, hogy a francia bizony segít. a beszélt szöveg értésében nem annyira, de a feliratok elolvasásánál egyértelműen.
Nem tudom, hogy milyen lehet Rómában élni, de turistaként csodás hely. Általában már 3 nap után azt szoktuk gondolni egy-egy helyről, hogy ideje lenne hazaindulni. Róma nem ilyen volt, szinte egyszerre mondtuk, hogy úgy maradnánk még egy kicsit. Szóval remélem, még sokszor mehetek Rómába.
A jövő évi úti célunk Moszkva. Ha esetleg nem jönne össze, akkor a tartalék város Tallinn.