Provence. Alulnézetben

Provence. Hát igen… Ahogy kedves barátom megfogalmazta: aki annyira lelkesedik Provence-ért az valószínűleg maximum Stahl Judit szakácskönyvekben olvasott róla, de soha nem járt még ott. Én még annyit tennék hozzá, hogy a következő lelkendezőt meg fogom dobni egy levendulás szappannal.
Szintén az elején eloszlatnám azt a félreértést, hogy sós víz mellett nincsenek szúnyogok. De vannak. Legalább 50 csípést sikerült is összegyűjtenem.
Igazából semmi komoly gond nem volt a nyaralással és alapvetően nagyon élveztük, de azért volt néhány meglepetés. Már az autóbérlés sem indult könnyen, mert kicsit zavaros volt a visszaigazoló e-mail, de ez simán rendeződött. Megkapva csodás Chevrolette Sparkunkat hangos bye-jal búcsúztak tőlünk. Na, ez volt az utolsó angol szó, amit hallottunk. Azt kell hogy mondjam, minden francia tanulással töltött perc megérte, mert mindent kizárólag franciául lehetett intézni.
A szállás egészen döbbenetes volt. Oké, csak 2 csillagos, de ennek ellenére azt hittük, hogy valami köze lesz a booking.com-on olvasott leírásnak a valósághoz. Korábban semmi gond nem volt az itt foglalt szállásokkal, nagyjából pontos volt a leírás. Most azért választottam ezt a hotelt, mert azt írták, hogy minden teljesen új benne és jó állapotú és 8-as értékelése volt, ami itt nagyon jót jelent. Ehhez képest az első éjszakát egy olyan kétágyas szobában töltöttük, ahol az ágy egyáltalán nem volt 2 személyes és a zuhany magában a szobában volt. Másnap némi ügyezéssel átköltöztünk a „fürdő lakosztályba”, ami egy hangyányival nagyobb szobát (tényleg nagyobb ágyat) és azt jelentette, hogy ezúttal egy batár nagy pezsgő fürdőkád volt a szobában. Nem, nem a fürdőben, egyenesen a szobában. Ez ugyan vicces volt, de kényelmetlen is az intimitás teljes hiánya miatt.

Martigues festői kikötője

Másik meglepetés volt a franciák életritmusa. Általában aki bármilyen munkával foglalatoskodott, az láthatóan észak-afrikai származású volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy kb. 9-kor kezdtek éledezni, majd dél és 15,30 között minden zárva volt. Aztán 7-ig úja nyitva voltak. Kivéve az éttermeket, ahol szigorúan 12 és 2 között volt ebéd, 6-tól 9-ig pedig vacsora. Egyébként semmi. Persze itt is voltak kisebb fennakadások. Pl. a helyi Carrefour közértben nem lehetett kenyeret kapni, mert mellette volt egy pékség. Csakhogy a pék nem egyszerre volt nyitva a közérttel, ezért simán voltak olyan időszakok, mikor nem lehetett kenyeret vásárolni.
De az éttermekkel is gond volt. A kisvárosunkban felinstallálták a Sardinia nevű intézményt egy sátorban, ahol 3 féle sült szardíniát meg kagylót sült krumplival lehetett kapni, amit hosszú faasztaloknál kellett elfogyasztani. Ez gyakorlatilag megölte a város éttermeit és pl. a kebabos már be sem indította a sütőjét, mert senki nem vett tőle. Igazából pizzán kívül nem lehetett mit enni egy tipikus üdülőfaluban. De ezen nincs is mit csodálkozni, mivel egy szardínia 3 EUR, egy kagyló sült krumplival pedig 4,5 EUR volt. Brüsszelben egy kagyló minimum 15 EUR. Szóval nekünk nem igazán jöttek össze a kulináris élvezetek Provence-ben pedig sem a szándék, sem a pénz nem hiányzott. A legprovanszibb talán az a sajtos pizza volt, amit a helyi arab pizzás megszórt egy kis provence-i fűszerkeverékkel.

Naplemente Martiues-ban

Martigues a kisváros egyébként nagyon szép. Tényleg a Côte Bleue Velencéje a kis csatornákkal és hidakkal. Az egyetlen dolog, ami nem látszik a képeken az az Étange de Berre nevű belső tenger partján álló baromi nagy olajfinomító. Európában a legnagyobb. Emiatt a tó gyakorlatilag megdöglött, a halászatot már 1957-ben betiltották a szennyezés miatt. És bizony ha rossz irányból fúj a szél, az ember rögtön Százhalombattán érzi magát.
A tengerpart viszont tiszta és szép. Eredetileg sziklás, ahol az öblökben strandokat alakítottak ki. Van egészen kicsi nomád, közepes és jól kiépített is.
Provence-ből 2 várost néztünk meg. Aix-en-Provence nem volt akkora szám, bár lehet hogy rossz időpontban érkeztünk. Arles viszont nagyon szép, érdemes oda elautózni.
Marseille tragikusan lepukkant. Hihetetlenül piszkos, rengeteg hajléktalan, akik százával kempingeznek a parkban. Viszont mivel mindenki szarik mindenre, ezért mindent lehet. Pl. bárhol parkolnak, mert nincs igazi ellenőrzés. Szóval Marseille-t bátran lehet Franciaország segglyukának nevezni: az összes mocsok ezen a városon keresztül érkezik és távozik. Ugyanakkor hihetetlenül szép a fekvése és még soha nem láttam ennyire meredek utcákat, mint itt.

Kőolajipari melléktermék az Étange de Berre partján

A leírtak ellenére nagyon ajánlom a környéket azoknak, akik tengerparti napozást terveznek és még esetleg kisgyerekük is van. Nekik ideális. Mi úgy láttuk, hogy ez a kispénzű franciák üdülő övezete, szóval ha valaki nem akar sokat költeni, de szeretné ha a gyereke térdig érő, meleg tengervízben homokozzon festői tájakon, akkor csak ide menjen. Az emberek egyébként nagyon kedvesek, alapvetően segítőkészek is, viszont csak franciául tudnak még azok is, akik a turistákkal foglalkoznak, mert nem igazán vannak külföldi turisták a 2 nagyobb városon kívül.

Marseille. Középen If vára

Az első nehézségek után azt gondoltuk, hogy mi még egyszer nem jövünk Franciaországba nyaralni. Aztán rá kellett jönnünk, hogy mennyivel nehezebb lett volna ugyanezt olaszul, spanyolul vagy netán horvátul elbábozni. Úgyhogy maradunk a franciáknál, mert itt már legalább panaszkodni, meg vitatkozni tudunk.
És a random város választáson sem fogunk változtatni. Malaga és Riga után, alapvetően Marseille (illetve inkább környéke) is bejött.

Budapest. Kicsit kivülállóként

Az utóbbi néhány hónapban többször is voltam munka ügyben otthon. Talán így három és fél év után valamennyire kívülről tudom már nézni Pestet. Nagyon vegyesek az érzések.
Ugyan rendszeresen járok haza, ezek a látogatások valójában azt jelentik, hogy ki sem mozdulok a kellemes külvárosunkból. Mikor dolgozom, akkor viszont a belvárosban alszom én is, főleg az ingázás lerövidítésére. Elég éles váltás hirtelen belvárosnak lenni. Nagyon kényelmes volt minden találkozóra azt mondani, hogy 20 perc múlva ott vagyok és nem mondjuk másfél óra múlva. Teljesen más életforma volt a belvárosi lét és be is szerveztem minden estére 1-2 találkozót.
Ugyanakkor ilyenkor sokkal jobban észreveszi az ember azokat a dolgokat, amik elrontják Pestet. Régebben is voltak hajléktalanok, de ennyi koldus valahogy nem. Kétszer is előfordult, hogy a metróban a peronon állva megpróbált valaki lelejmolni. Bár többen mondták, hogy a metróba nem mehetnek le koldusok, mindkét eset megtörtént. De ezen kívül bármilyen buszmegállóban vártam, odajött valaki kunyerálni. Még a külvárosi közért bevásárló kocsijából is el akarta egy nő kunyerálni a 100-ast. Erre eléggé mérges lettem. Egy barátom óránként 600 Ft-ért áll a forró kemence mellett fél éjszaka, ez a nő meg semmit nem csinál csak savanyú pofát vág és simán megkeres ennyit.
A Határ úti metróvégállomáson egészen apokaliptikus látvány fogadott: egy meghatározhatatlan korú (talán 30 körüli) féllábú férfi, kopaszra nyírt fejjel, amin egy óriási sebhely volt, matt részegen ült a földön és csapkodott maga körül a mankójával. Az emberek meg csak jó messzire kikerülték, hogy eljussanak valahogy a buszokhoz.

Egy hasonló utcában szoktam "bent" aludni

Régen is mindig BKV-val jártam, tehát van valami képem Budapest alulnézetéről, ugyanakkor most egészen borzasztónak találtam a helyzetet.
Ugyanakkor vannak olyan dolgok Pesten, amik baromi jók és hiányoznak. Pl. az hogy eljutottam végre színházba, igazi élmény volt. De az olasz kollégámnak a Szimpla Kert is nagyon bejött és nagyon élvezte, hogy fél 1-kor simán úgy dönthettünk egy csütörtökön, hogy akkor most benézünk egy kicsit, a hely meg nyitva volt, sőt fullon üzemelt. Brüsszel után nagyon élveztünk, hogy 2 körül nem csak mi bóklászunk a Dohány utcában.
Az, ahogy az emberek egymással beszélnek, régebben is zavart. Nekem az is érdekes változás (és ebben nem találok semmi negatívat), hogy mennyivel könnyebben tegeződnek az emberek. Pl. egy beszélgetés során az egyik kedvezményezett képviselője, egy nálam pár évvel fiatalabb fiú véletlenül letegezett, aztán mivel mondtam, hogy nem zavar, valahogy tegeződve maradtunk, ami teljesen normálisnak tűnk. A legviccesebb helyzet az volt, mikor egy gyártelepen kerestünk egy céget. A portás egy huszonéves pasi volt, akinek szépen elmondtuk, hogy honnan jöttünk, de még a VPOP említése sem hatotta meg annyira, hogy ne úgy magyarázta volna el az utat, hogy: „Menjetek erre, meg arra!”, és a végén is „sziasztokkal” búcsúzott. Ezen már nagyon nevettünk, de egyáltalán nem volt bántó, vagy bunkó ahogy beszélt velünk, úgyhogy neki valószínűleg ez teljesen normálisnak tűnk. Lehet, hogy tévedek, de így kívülről nézve nekem az a benyomásom, hogy egyre kevésbé formális a magyar nyelv. A boltokban régebben is simán letegezett az eladó, de az meglepő, hogy mostmár ha „hivatalos” személyként jelenek meg, akkor is letegeznek időnként.
Összességében még most is nagyon szeretem Pestet, de egyre kevésbé emlékeztet a 90-es évek „aranykorára”. Persze lehet, hogy csak az a baj, hogy már nem vagyok fiatal.