Budapest. Kicsit kivülállóként

Az utóbbi néhány hónapban többször is voltam munka ügyben otthon. Talán így három és fél év után valamennyire kívülről tudom már nézni Pestet. Nagyon vegyesek az érzések.
Ugyan rendszeresen járok haza, ezek a látogatások valójában azt jelentik, hogy ki sem mozdulok a kellemes külvárosunkból. Mikor dolgozom, akkor viszont a belvárosban alszom én is, főleg az ingázás lerövidítésére. Elég éles váltás hirtelen belvárosnak lenni. Nagyon kényelmes volt minden találkozóra azt mondani, hogy 20 perc múlva ott vagyok és nem mondjuk másfél óra múlva. Teljesen más életforma volt a belvárosi lét és be is szerveztem minden estére 1-2 találkozót.
Ugyanakkor ilyenkor sokkal jobban észreveszi az ember azokat a dolgokat, amik elrontják Pestet. Régebben is voltak hajléktalanok, de ennyi koldus valahogy nem. Kétszer is előfordult, hogy a metróban a peronon állva megpróbált valaki lelejmolni. Bár többen mondták, hogy a metróba nem mehetnek le koldusok, mindkét eset megtörtént. De ezen kívül bármilyen buszmegállóban vártam, odajött valaki kunyerálni. Még a külvárosi közért bevásárló kocsijából is el akarta egy nő kunyerálni a 100-ast. Erre eléggé mérges lettem. Egy barátom óránként 600 Ft-ért áll a forró kemence mellett fél éjszaka, ez a nő meg semmit nem csinál csak savanyú pofát vág és simán megkeres ennyit.
A Határ úti metróvégállomáson egészen apokaliptikus látvány fogadott: egy meghatározhatatlan korú (talán 30 körüli) féllábú férfi, kopaszra nyírt fejjel, amin egy óriási sebhely volt, matt részegen ült a földön és csapkodott maga körül a mankójával. Az emberek meg csak jó messzire kikerülték, hogy eljussanak valahogy a buszokhoz.

Egy hasonló utcában szoktam "bent" aludni

Régen is mindig BKV-val jártam, tehát van valami képem Budapest alulnézetéről, ugyanakkor most egészen borzasztónak találtam a helyzetet.
Ugyanakkor vannak olyan dolgok Pesten, amik baromi jók és hiányoznak. Pl. az hogy eljutottam végre színházba, igazi élmény volt. De az olasz kollégámnak a Szimpla Kert is nagyon bejött és nagyon élvezte, hogy fél 1-kor simán úgy dönthettünk egy csütörtökön, hogy akkor most benézünk egy kicsit, a hely meg nyitva volt, sőt fullon üzemelt. Brüsszel után nagyon élveztünk, hogy 2 körül nem csak mi bóklászunk a Dohány utcában.
Az, ahogy az emberek egymással beszélnek, régebben is zavart. Nekem az is érdekes változás (és ebben nem találok semmi negatívat), hogy mennyivel könnyebben tegeződnek az emberek. Pl. egy beszélgetés során az egyik kedvezményezett képviselője, egy nálam pár évvel fiatalabb fiú véletlenül letegezett, aztán mivel mondtam, hogy nem zavar, valahogy tegeződve maradtunk, ami teljesen normálisnak tűnk. A legviccesebb helyzet az volt, mikor egy gyártelepen kerestünk egy céget. A portás egy huszonéves pasi volt, akinek szépen elmondtuk, hogy honnan jöttünk, de még a VPOP említése sem hatotta meg annyira, hogy ne úgy magyarázta volna el az utat, hogy: „Menjetek erre, meg arra!”, és a végén is „sziasztokkal” búcsúzott. Ezen már nagyon nevettünk, de egyáltalán nem volt bántó, vagy bunkó ahogy beszélt velünk, úgyhogy neki valószínűleg ez teljesen normálisnak tűnk. Lehet, hogy tévedek, de így kívülről nézve nekem az a benyomásom, hogy egyre kevésbé formális a magyar nyelv. A boltokban régebben is simán letegezett az eladó, de az meglepő, hogy mostmár ha „hivatalos” személyként jelenek meg, akkor is letegeznek időnként.
Összességében még most is nagyon szeretem Pestet, de egyre kevésbé emlékeztet a 90-es évek „aranykorára”. Persze lehet, hogy csak az a baj, hogy már nem vagyok fiatal.