Domburg. És egy óriási jégeső

A helsinkii út leírásával még tarozom. Én nem vittem fényképezőgépet és a kollégáim képeit még nem sikerült megszerezni.

Addig is Domburg. Már hetek óta tervezgettük, hogy elmegyünk a tengerhez a nagy belga kánikulában, de aztán valahogy mindig itthon maradtunk. Részben azért mert a múltheti időjárásjelentés óriási vihart ígért, ami persze elmaradt.

Erre a hétvégére tökéletes időt ígértek, úgyhogy kora délután elkerülve a nyaralók áradatát fel is kerekedtünk. A cél a holland tengerpart volt, annak is a hozzánk legközelebb eső része: Zeeland. Az út egy rossz letéréssel (Virginie a GPS előbb-utóbb a kukában végzi) kb. 2 óráig tartott, ami kb. 30 perccel több, mint a belga tengerpart Brüsszelhez legközelebb eső része.

Domburg napsütésben

A konrét falut úgy választottam, hogy ránéztem a térképre és olyan települést kerestem, ami pont nyugatnak néz, szemben a nyílt tengerrel. Gondoltam majd jó sokáig élvezhetjük a napot, meg a naplementét.

Domburgi kagylógyüjtemény

Borult ég, 29 C

Kicsit furcsára sikerült az út. Mikor odaértünk nagyon jó idő volt, hétágra sütött a nap. Be is mentünk azonnal a vízbe. Egy bő félóra után azonban beborult és csöpögni kezdett az eső. Az emberek pánikszerűen csomagoltak és elmentek. Mi még maradtunk egy kicsit, aztán bementünk a főutcára korzózni. Mire beértünk el is eredt az eső, aminek a legerősebb részét egy fagyival vészeltük át. Vettünk még a kötelező képeslapokból, majd elindultunk haza.

A tengerpart eső után

Amúgy Domburg turistáinak nagyrésze német, akikkel egy mókás keveréknyelven kommunikálnak a helyiek. De nincs az a Balaton fíling, mert valahogy gazdagabban nyomják az egészet.

Szerencsére az utakon nem voltak sokan, de így is elég félelmetesre sikerült a hazaút, mert elkapott minket egy óriási jégeső. Alig lehetett látni valamit, mindenki vészvillogózott. A buta belgák pedig beálltak az autópálya feletti híd, meg a belógó fák alá az autópálya leálló sávjába.

Végül egészben hazaértünk és nem is vert be nagyon a víz a lakásba. Ma persze megint 35 C van, de egyelőre nem próbálkozunk újra a tengerrel.

Málta

Máltán dolgozni voltam. És bár jutott idő némi városnézésre, azért alapvetően elég keményre sikerült az út munka szempontból.

Az út alatt végig az járt az eszemben, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen szép helyekre juthatok el, mert Málta nagyon szép. Kritikaként talán annyit lehetne mondani, hogy alig van zöld rajta, mert rettenetesen be van építve. Ezúttal a szállodával is szerencsénk volt. Én még életemben nem voltam ennyire menő helyen. Kicsit vicces volt, hogy ketten is ugrottak, mikor ki akartam menni a bejáraton. És persze nagyon élveztem a medencét, meg a saját tengerpartot. Az idő a máltaiak szerint meglepően rossz volt, kb. 23-25 fok viszont iszonyat erős szél. Ettől nem igazán volt strandidő, de napozni azért lehetett. Csütörtökre kicsit javult az idő, így én kipróbáltam a tengert és a medencét is. Viszont rajtam kívül gyakorlatilag senki nem fürdött. A főleg olasz turistáknak valószínűleg hideg volt a huszonegy-két fokos víz.

A szálloda medencéje

A sok munkaügyi bonyodalom mellett azért volt haszna az útnak. Pl. csak a helyszínen érti meg az ember, hogy mi a máltaiak baja a menekültekkel. Egy olyan országba, aminek mindössze 400 ezer lakosa van és a kis terület miatt kb. 1200 fő/km2 a népsűrűség évente kb. 2000 főleg afrikai menekült érkezik, akikkel kezdeni kéne valamit. Ez magyar viszonyokra lefordítva kb. azt jelenti, hogy arányaiban évi 50 ezer menekült érkezne az országba. Ráadásul Magyarországon csak 108 fő/km2 a népsűrűség. Kb. mintha egy Sopron méretű város lakossága szakadna rá minden évben az országra. Ráadásul olyan emberekről van szó, akik nem Máltára indultak és nem is akarnak maradni. És ha maradni akarnának is, nem lenne egyszerű dolguk, mivel ezek a fiatal férfiak gyakran analfabéták, nem beszélnek idegen nyelvet és pusztán amiatt, hogy feketék, mindig kilógnának a sorból.

Városnézés közben egy igazi meglepetés ért: a Malta Experience nevű Máltát bemutató kis film nézhető magyarul is. Bár aki felolvasta a szöveget, szerintem ezer éve nem él Magyarországon. Ugyan nem volt akcentusa, de valahogy az egésznek volt valami idegen íze.

Valletta a tenger felől

A fényképezőgép nem volt nálam, ezért az internetről szedtem le a képeket. Kivéve azt, amin a Máltáról hozott ajándékok vannak: a régóta keresett Play Mobil cukrászda, néhány édesség, egy üveg bébi chili paprika és a helyi üdítőital, a Kinnie. Az üdítőnek kb. olyan íze van, mintha a tonicot összekevernénk az Almdudlerrel, de ez inkább narancsos ízű.