Ez egy elég régi történet, de valahogy soha nem volt időm, meg kedvem megírni ezt a bejegyzést.
A történet úgy kezdődött, hogy egyik kedves barátom Brüsszelből Londonba költözött. Felvetődött az ötlet, hogy meglátogatnám, és egyben a szupergyors vonatot is kipróbálnám. Az ötletet tett követte és takarékossági okokból jó korán (szeptemberben) megvettük a jegyeket a novemberi londoni utazáshoz. A többes szám annak szól, hogy kedves barátommal együtt utaztuk, bár a hétvégéből csak a vasárnapot töltöttük együtt.
Ha elég korán vásárol az ember, akkor egészen jutányos áron lehet jegyet venni, Nekünk 80 EUR volt a retúrjegy fejenként péntek délutáni indulással és vasárnap esti hazaérkezéssel.
Az Eurostar nekem nagy csalódás volt. Az szuper ugyan, hogy a városközpontból indul és oda is érkezik, és hogy sokkal rövidebb biztonsági átvizsgálás van, de amúgy nem nagyon különbözik, mondjuk a Tettye Intercitytől. A szolgáltatás 15 éve indult és az idő vas foga azért nyomokat hagyott a kocsikon. És a hely is csak egy árnyalattal volt nagyobb mint a repülőgépeken.
Eddig életemben egyszer voltam Londonban és akkor azt mondtam az út után, hogy nekem ez már túl sok. A véleményem most sem változott: valahogy nem érzem jól magam ekkora tömegben. Nekem nem vonzó, hogy az Oxford Streeten még éjfélkor is hömpölyög a tömeg és hogy iszonyatos távolságok vannak a városon belül.
A mostani utat még két dolog "színesítette": az "Évszázad vihara" és a metrófelújítás az Olimpia miatt. Az előbbi kb. 100 km/h-s szelet és esőt jelentett (szerencsére általában nem egyszerre), az utóbbi pedig azt, hogy hétvégén szinte nem volt metróközlekedés, ami teljesen átláthatatlanná tette a helyzetet. A metrópótlókon szerintem még a buszvezetők sem igazodtak ki és eléggé igazságtalannak tartottam, hogy ugyanúgy a drágább metrótarifát kellett fizetni rajtuk mintha metró lenne, holott csak egy megbízhatatlan tömött busz volt.
Nekem a metró még felújítás nélkül is nagyon nyomasztó, mert hihetetlenül alacsony, de így még rosszabb volt. És még Brüsszelből jőve is sokkolóan drága a tömegközlekedés.
A hétvégéről összességében azt tudom elmondani, hogy nagyon jó volt, de erősen túlterveztük. Péntek este fél 10-től már kabaréban voltunk. Nagyon tetszett bár feltűnő volt, hogy 2006-hoz képest mennyivel keserűbb lett a hangvétele.
Szombaton Windsorban voltunk kirándulni. Bár az idő pocsék volt és a vonatút is kicsit komplikált az átszállás miatt, nekem nagyon tetszett. Szerintem, egyszer az életben mindenkinek el kéne menni ide. Sőt igazából többször is vissza lehet menni, mert nagy és a kastély mellett a város is szép.
Nekem a legnagyobb élmény talán az volt, hogy egyszer csak ott volt a falon egy festmény, amit éveken át nézegettem valamelyik általános iskolás tankönyvben.
Ez volt az:
Pieter Bruegel: Ártatlanok mészárlása
A története is nagyon érdekes, de azt inkább olvassátok el a neten:
http://en.wikipedia.org/wiki/Pieter_Bruegel_the_Elder
Az egész napos kirándulás után a viharban este megint színházba mentünk. Ezúttal Graham Green Havannai emberünkjét néztük meg egy richmondi színházban. Nekem ez is tetszett bár bevallom, hogy nagyon kellett figyelnem, hogy értsem, mit beszélnek. A színház maga is érdekes élmény volt, mert ez egy külváros, ahol rajtunk kívül talán nem is volt turista. A helyiek nagyon lazák voltak, egyáltalán nem öltöztek ki. A ruhatárat valamiért nem használták, hanem bevitték magukkal a kabátokat a nézőtérre. A szünetben meg fagyit lehetett kapni.
A nyelvvel kapcsolatban egyébként is voltak furcsa élményeim. Rá kellett jönnöm, hogy bár alig makogok valamit franciául, mégis jobban eligazodom Brüsszelben. Nagy úr a megszokás! A mélypont akkor volt, mikor színház előtt elmentünk inni egy kávét és az Istennek nem értettem mit kérdez tőlem az eladó fiú. Utóbb kiderült, hogy csak azt, hogy kérünk-e tejszínt. Gyorsan kértem is, majd kiderült, hogy Imre nem is szereti.
Ennél már csak kedves barátom volt jobb, aki arra kérdésre, hogy hány sütit kér, azonnal rávágta, hogy "dö". :-)
Tehát bár szerintem egész jól tudok angolul és simán megírok 40-50 oldalas jelentéseket, az élő nyelvről fogalmam sincs és még egy kávé megvásárlása is tartogathat meglepetéseket.
Teljesen kipurcanva értünk haza éjfél után némi kerülővel, a metró hiánya miatt.
Másnap már kedves barátommal kiegészülve csámborogtunk a városban.
Megnéztünk néhány főbb nevezetességet kívülről. Megpróbáltunk megvennie egy Abercrombie parfümöt, amit teljesen lehetetlen volt az óriási tömeg miatt, megtekintettük a zsidó veteránok gyűlését.
És megnéztük az elpofátlanodott mókusokat a parkban. Bár ez a kép a földön ábrázolja a delikvenst, a mókusok nem ilyen távolságtartók. Az emberek rászoktatták őket arra, hogy hoznak nekik diót, meg mogyorót, ezért a mókusok nagyon szelídek, sőt szemtelenek, mert simán felszaladnak az ember nadrágszárán. Engem ez nem zavar, mert szeretem a kicsi szőrös állatokat, de kedves barátom nem ekkor barátja a kisállatoknak. Én roppant viccesnek találtam, amit a mókus a kerítés tetején kb. fejmagasságban éppen kedves barátomra készül ugrani, aki ezt nem látja, mert éppen belenéz a fényképezőgépbe, hogy lefényképezze az állatot. Végül azért nem ugrott rá. :-)
Az ártatlan kinézetű "vérmókus"
Utána már csak a hazavonatozást volt hátra, ami ezúttal 1 órával hosszabb az időeltolódás miatt.
Összefoglalva, október és március között nem nagyon fogok Londonba menni, mert rossz az idő. Persze ott bármikor lehet rossz idő, úgyhogy ez csak kifogás. Nem fogok többet péntek délután menni. Annyira intenzív élmény nekem a város, hogy elég lesz, ha szombat reggel érkezem és vasárnap este jövök vissza. A színház nagyon tetszett, úgyhogy máskor is szeretnék menni. A kirándulás is nagyon jó ötlet, és mivel London nem a szívem csücske, ezért legközelebb is ki fogok inkább menni a városból, mert a vidéki Angliát viszont nagyon szeretem.
Regensburg. A város, ami miatt 5-ször keltünk át a Dunán
