Ismét egy orvosos bejegyzés, bár szerencsére semmi komoly nem történt.
Csütörtökön épp egy volt kollégámmal elköltött ebédről igyekeztem vissza a telephelyemre, mikor is rosszul mozdultam és valami történt a nyakammal. Napközben mikor ültem vagy álltam nem volt semmi különös, de estére már eléggé fájt. Ahogy megpróbáltam lefeküdni, kiderült hogy ez nem nagyon fog menni, mert egyszerűen nem bírtam vízszintesen maradni. Bármilyen pozícióban próbáltam feküdni, nagyon fájt a nyakam. Egy átszenvedett éjszaka után úgy döntöttem, hogy jobb ha megmutatom egy orvosnak. Az itten háziorvosom nem rendel pénteken, így oda nem mehettem. A hétvégét nem akartam megvárni, mert akkor sokkal nehezebb bármit is intézni. Ekkor elhatároztam, hogy elbaktatok a
Clinique Leopoldba, mivel azt már úgy is ismerem, aztán meglátjuk, mit lehet tenni. Persze a baktatás azért erős túlzás, mivel a távolság miatt busszal mentem.
Jó korán elindultam, így már fél 9 előtt ott is voltam. Bementem a főépületbe és a recepciónál elmondtam, hogy mi a probléma. Mondták, hogy mivel nincs időpontom, ezért a sürgősségi részre kell mennem, ami pont a főbejárat mellett van balra.
Irtó szerencsém volt, mert pont nem volt senki. Ott is elmondtam, hogy mi a helyzet. Felvették az adataimat, és már mehettem is a váróba. Annyi időm sem volt, hogy átlapozzam a divatlapokat és már jött is az orvos.
Itt elég sok az arab származású orvos és a nevéből meg a frizimiskájából úgy gondolom, hogy az enyém is az volt. Kiderült, hogy nem beszél jól angolul, így angol-francia keveréknyelven társalogtunk, de olyan sokat nem kellett szerencsére beszélni. Megvizsgálta a nyakamat, meg kicsit megtekergette. Aztán közölte, hogy nem az izommal van probléma, hanem egy ideg van begyulladva. Felírt egy gyulladáscsökkentő gyógyszert, meg egy kenőcsöt. Aztán elment, hogy keressen nekem egy szivacs gallért. Többet is felpróbált, mire rájöttünk, hogy nekem S méret kell. Aztán megkérdezte, hogy felvegyen-e betegállományba, de mondtam, hogy nem szükséges. Majd elbúcsúztunk egymástól és már mehettem is. Mire kimentem kb. 10 perc után már négyen vártak a váróban, úgyhogy tényleg jókor érkeztem.
A csodálatos szivacs nyakörv
Az egész nagyon gyors és összeszedett volt, úgyhogy eddig nagyon elégedett vagyok az itteni sűrgősségi ellátással. Mivel otthon még soha nem történt velem ilyen, fogalmam sincs, hogy ott mi történne egy hasonló esetben.
Azt, hogy mennyibe került ez az egész, még nem tudom, mert később küldik a számlát, de nem hiszem, hogy több lesz 70 EUR-nál, úgyhogy kb. 10-re tippelem az önrészt. Az hogy valakinél nincs pénz, senkit ne tartson vissza az orvoshozmenetelben. Tapasztalatom szerint simán ellátják az ember akkor is ha semmilyen bizosítása nincs. Viszont utólag tuti be fogják tőle szedni a díjat.
Még soha nem volt ilyen szivacs gallérom, úgyhogy először elég kényelmetlennek találtam és egyből átéreztem, milyen lehetett Ady Endrének a szifilisz utolsó stádiumában. Arra is rájöttem, hogy milyen hasznos, hogy az első és utolsó lépcsők szélét sárgára festik. A fejemet nem tudtam előre dönteni rendesen, a szemüvegem lencséje meg nagyon keskeny, úgyhogy a metróban gyakorlatilag semmit nem láttam a lépcsőkből. :-)
A szivacs meg talán kicsit a gyógyszer, csodát tett. Soha nem hittem volna, hogy egy szivacs darab ennyit segíthet. Egy nap után máris sokkal jobb volt, úgyhogy tegnap már csak alváshoz vettem fel a gallért, mert sokkal jobb volt, hogy támasztotta valami a fejemet. A jobbra fordulás még nem megy 100%-ban, de már nem is olyan, mintha le akarnák tépni a fejemet.
A munkahelyemen persze mindenki rácsodálkozott, hogy milyen szép gallérom van. Közben kiderült, hogy ez a húzódás járványként terjed az emeleten, mert három kollégámmal is történt hasonló az elmúlt hetekben.
Azt is megbeszéltük, hogy jó kórházat választottam-e. A többség szerint a Leopold teljesen rendben van. Az egyik kollégám, akinek orvos a felesége, azt tanácsolta, hogyha valami igazán komoly bajom van és sürgősségi ellátás kell, akkor a
Saint Lucbe menjek, viszont messziről kerüljem el a
Saint Elisabeth kórházat. Mivel én még egyik helyen sem voltam, nem tudom, hogy igaza van-e.
Összefoglalva: az első (és remélem utolsó) sürgősségi ellátásom teljesen zökkenőmentes volt. Viszont nagyon hasznos volt, hogy végre elkezdtem merni beszélni franciául, mert enélkül oda kellett volna hívni valakit, hogy segítsen. Ez biztos nem lett volna lehetetlen egy ekkora kórházban, de azért mégis magabiztosabbnak érzi magát az ember attól, hogy sikerült elbáboznia, hogy mit is akar.
Holnap a tornászással is megpróbálkozom újra.
