Genval

Nem panaszkodhatom a hétvégével kapcsolatban.

Végül is teljes mértékben szórakoztatva voltam. Szombaton vendégségben voltunk, vasárnap meg kirándulni.

Igazából nem volt olyan óriási kirándulás, mert csak 15 km-re voltunk Brüsszeltől, de azért jó volt kimozdulni és nekem nagyon tetszett.

Genvalban voltunk.

Tulajdonképpen egyetlen nevezetesség van a faluban: egy mesterséges tó. Illetve a partján van egy kastély, amiből szállodát csináltak. Nagyon szép idő volt, csak a szél fújt nagyon. Szóval körbe sétáltunk a tavat, megnéztünk a madarakat meg a pecázókat, aztán szépen hazamentünk.

Más talán nem is nagyon van Genvalban, mert a város közelsége miatt inkább afféle alvó település, ahová kitelepült néhány nagyobb cég irodaháza.

Ludmila Jevgenyejevna és Mihail Boriszovics. Avagy miből lesz a (z) oligarcha

Az utóbbi időszak legérdekesebb olvasmányát találtam meg a napokban az interneten. Az elmúlt kb. másfél évben Ulickaja, az egyik legsikeresebb kortárs orosz írónő és Hodorkovszkij az egyik legismeretebb, hogy is mondjam mi (pénzember/oligarcha/szabadságharcos/sikkasztó/elítélt) leveleznek.

A cikk arról szólt, hogy ezek a levelek hamarosan megjelennek könyv formájában, illetve leközölt néhány levelet.

http://www.opendemocracy.net/article/russia-theme/the-khodorkovsky-ulitskaya-correspondence

Nagyon érdekes volt olvasni ezeket a leveleket. Ugyan nagyon távoli az orosz valószág, de könnyen lehetett analógiát találni a magyar helyzettel és azzal, hogy hogyan kerül valaki a rendszerváltás környékén helyzetbe. Hogyan szerez vagyont és hatalmat és mihez kezd azzal.

Ugyan csak 4 levelet tudtam egyelőre elolvasni, de elképesztő volt, hogy mintha Kádár János kiabált volna a sorok közül: azzal érvelt, hogy miért is volt jó, hogy akkora szeletet hasított ki a korábbi állami tulajdonból, hogy az anarchia nem jó és ha már úgyis valakinél kell lennie a vagyonnak, akkor az a legjobb helyen nála van.

Szintén érdekes volt olvasni, hogy hogyan jutott el arra a felismerésre, hogy létezik olyan, hogy “társadalmi felelősség”. 10 (!) év kellett neki hozzá.

Azt hiszem, ha egyszer valaki megírja a Hodorkovszkijhoz hasonló nagyjából 8-10 oligarha párhuzamos élettörténetét, az gyakorlatilag megírja az orosz rendszerváltás történetét is.

Természetesen ez még egy ma is alakuló történet és nem tudhatjuk, hogy mi lesz pl. Hodorkovszkijjal. Tényleg szabadsághős és kizárólag politikai okok miatt kell Szibériában szenvednie? Vagy egy csibész tolvaj és az a csoda, hogy ilyen sokáig megúszta?

Majd meglátjuk! Addig is nagyon várom, hogy lefordítsák a könyvet vagy magyarra, vagy angolra és elolvashassam a levélváltás folytatását is.

Hálaadás és maci, ami macskának néz ki

Nincs szó arról, hogy itt a messzi Belgiumban teljesen elamerikaiasodtunk volna.

Kedves barátom később jött vissza Halottak Napja után mint én, így gondoltam csinálok neki valami finomat, mire megérkezik. Az első ötletem a liba volt, de azt itt meglehetősen nehéz beszerezni. Ezt kacsával gondoltam helyettesíteni, de kedves barátom nem szereti. Kiderült a pulykáért sincs oda, így maradt a marhahús.

A közértben itt lehet tőzegáfonyát, azaz cranberryt kapni. Eddig csak lé formájában találkoztam ezzel a növénnyel, ezért rögtön eldöntöttem, hogy veszek egy zacskóval és kipróbálom az amerikai hálaadási vacsora egyik fő összetevőjét: az áfonyaszószt.

Több receptet végignéztem az interneten és kialakítottam a saját verziómat, ami nem túl forradalmi: narancshéj és szerecsendió van benne, de kihagytam az összes karácsonyi fűszert, így nincs benne sem szegfűszeg, sem fahéj.

A bogyó nagyon érdekes. A hitem megdőlt abban, hogy létezik 100%-os áfonya lé, mert a bogyó üreges és nem túl lédús. Nyersen nagyon savanyú, fanyar íze van. Tulajdonképpen cukorszirupban kell megfőzni, amibe ha beletesszük a bogyókat, akkor szétdurrannak. Mivel nagyon magas a pektin tartalma, ahogy hűl, úgy sűrűsödik. A végeredmény nekem inkább lekvárszerű lett mint szósz, de nagyon finom. És bár nem kéne szénhidrátot ennem, annyira megtetszett ez az íz, hogy ha még kapok, venni fogok még egy zacskóval és csinálok egy kis üveggel.

Szóval végül főtt marhahús lett áfonyaszósszal. Nem állítom, hogy az áfonyaszósz átütő sikert aratott, de a marhahúsnak és a levesnek sikere volt.

Az idei év nagy divatja itt az ál-kézikötés. A boltok tele vannak olyan pulóverekkel, sapkákkal és egyéb cuccokkal, amik úgy néznek ki, mintha kézzel kötötték volna őket. Valószínűleg ennek kapcsán jutott kedves barátom eszébe, hogy kössek neki egy sálat. Csavart mintával! Kicsit körülnézve a fonal piacon és őszintén szembenézve saját korlátaimmal, ez valószínűleg nem fog megtörténni.
Viszont mikor otthon voltam, előkerestem a kötőtűimet, sőt vettem is egy új párat, meg horgolótűt is. És ha már ott voltak, ki is hoztam őket. De előtte még csináltam egy medvét maradék fonalból, amit kedves barátom lemacskázott. Íme!

Izé

Tegnap e-mailt váltottam Kornis Mihállyal.

Kedves barátom mostanában sokat ismételget egy mondatot: "Szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak." Én ezt borzalmasnak találom és mondtam is neki, hogy ilyet az ember csak szorult helyzetben mond. Valahogy a Kékfényben vagy a feltételes szabadlábra helyezést megelőző tárgyaláson tudok elképzelni ilyen műmondatokat.

Valamiért beugrott, hogy Kornis Mihálynak van egy írása, amiben egy szülőgyilkos férfi nyilatkozik a tévének. Úgy emlékeztem, ez a mondat is szerepel benne, ám végül kiderült hogy nem. Mikor otthon voltam Halottak napjára, előkerestem a Végre élsz mindkét kiadását és benne a Halálfolklór 9. írását. Az egyik a rendszerváltás előtt, a másik utána jelent meg. Meg is találtam az írást, amit a mai napig szenzációsnak találok. Noha a szöveg nagyon rövid sajnos nem találtam meg az interneten, ezért nem tudom idelinkelni. Ha legközelebb hazamegyek, talán majd bepötyögöm.

Azt vettem észre, hogy a két kiadásban két szövegváltozat szerepel, noha az eltérés mindössze egyetlen szó: izé.

Ahogy a neten keresgéltem, az írást ugyan nem találtam meg, de kiderül Kornis Mihálynak van egy nagyon szépen megcsinált honlapja:

http://www.kornismihaly.hu/

És mivel van rajta levél írás funkció is, úgy döntöttem, megkérdezem magát a legilletékesebbet, hogy van-e valami jelentősége annak a bizonyos izének.

Kornis Mihálynak – bár soha nem találkoztunk személyesen – fontos helye van a (szellemi) életemben. A 20-as éveim elején ő volt a kedvenc kortárs magyar írom. A Végre élsz, a Félelem dicsérete és mindenek előtt a Napkönyv a legfontosabb olvasmányélményeim közé tartoznak és bizonyos szempontból a mai napig főleg a Napkönyvhöz képes döntöm el egy-egy írásról, hogy jó-e. Kicsit neki is köszönhető a féléves bölcsészkari kitérőm, bár így utólag örülök neki, hogy munka szempontjából nincs közöm sem színházhoz, sem irodalomhoz.

Útjaink valamikor a 90-es évek legvégén kezdtek szétválni. És bár különbözően látjuk a világot, a mostani írásai nem emiatt, hanem pusztán ízlésbeli különbség miatt tetszenek kevésbé.

A fenti szellemi rokonság miatt esett nagyon jól, hogy Kornis Mihály vette a fáradtságot és válaszolt a kérdésemre.

Tudom, hogy kedves barátom gurulni fog a nevetéstől és megint hallgathatom, hogy teljesen feleslegesen agyalok. Kiderült ugyanis, hogy annak a bizonyos "izé"-nek semmi jelentősége nincs. A szerző már nem is emlékszik rá, hogy miért változtatott a szövegen.

Ugyanakkor számomra továbbra is fontos ez az egyetlen szó. Egyszerűen jobb tőle az írás, ha ott van. Tudom, hogy a szöveg nélkül érthetetlen, amit írok, de nekem "izé"-vel az amúgy is keserű és ironikus szöveg kap még egy csavart, és világossá válik, hogy a beszélő egy pillanatig sem gondolta komolyan, amit mond.

Kakasülőn

Múlt héten végre eljutottunk az Operába. Régi terv volt ez már, mivel gyakran panaszkodom az ál-középosztálybeli életmódunk miatt. Bár kedves barátom csillagszemű barátja szerint itt az opera nem tartozik a felsőbb osztályok kötelező szórakozásai közé, mert aki igazán menő, az Párizsba jár színházba.

Kedves barátommal tanakodtunk, hogyan is öltözzünk fel. Bár én sem öltöztem királylánynak, azért azt hittem valamennyire ki kell csípni magunkat. Tévedtem, kedves barátomnak lett igaza. Még farmerban is túl voltunk öltözve a többi erkélyi nézőhöz képest.

Talán az is meghatározza az opera – nem túl magas – rangját itt, hogy maga az épület a város egyik legrosszabb hírű részén áll. Ugyanakkor az épület szép és a méretéhez képest meglepően sok ülőhely van benne. Összesen 5 emelet van, aminek természetesen a tetején van a kakasülő. Az egyetlen rossz ötlet az estével kapcsolatban az volt, hogy oda vettünk jegyet. Az erkély valami hihetetlenül meredek. Csak 7 sor van, de simán 45 fokos szöget zár be a vízszintessel és az előtte lévő sorban ülők nyakánál van az ember lába. Én ezt inkább érdekesnek, mint félelmetesnek találtam, de kedves barátom tériszonyos, úgyhogy gyakorlatilag nem merte elengedni a székkarfát. Ugyanakkor a meredekség ellenére sem látni már az erkélyről a feliratot. Szóval bármilyen csábító is a 12 eurós jegyár tériszonyosoknak és olyanoknak, akik olvasni szeretnék a feliratokat nem ajánlom ezt a helyet.

Sztravinszkij The Rake’s Progess (magyarul a Léhaság útja) című operáját néztük meg:

Itt lehet néhány részletet megnézni a színház honlapján:

http://www.lamonnaie.be/demunt-1.0/programma/productie.jsp?id=10786&seizoen=2009

Én korábban csak Wagner operákat láttam (a teljes Ringet), mert Kertész Imre nyomán úgy gondoltam, hogy igaza van, mikor azt mondja, hogy nem érdemes az operához hozzászokni. Vagy szeretni kell, vagy nem. És bár alapvetően tetszettek a Wagner operák, az elmúlt közel 10 évben nem éreztem ellenállhatatlan vágyat, hogy operaelőadásokat nézzek.

Ez az előadás teljesen más volt, mint az általam eddig látottak. A rendező az ’50-es évek Hollywoodjába helyezte át a történetet – ami egy hirtelen meggazdagodott férfiről szól, aki tönkre teszi a saját életét és a végén megőrül – ezért nagyon modern és látványos volt minden. Már szó nincs arról, hogy nagyon kövér emberek lecövekelnek a színpad egyik sarkában és baromira énekelnek. Ez az előadás fizikailag, mozgásban is sokat kívánt az énekesektől.

Az előadás másnak is tetszett. Itt egy magyar nyelvű kritika róla:

http://www.criticailapok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=36594

Mindennel együtt egy kellemes és kalandos este volt, úgyhogy remélem, megyünk még az Operába.