Ez volt a harmadik „jubiliumi” utunk és egyben a karácsonyi ajándékom. És természetesen megint szuper olcsón próbáltuk kihozni az utat, a vége mindennel együtt kb. 280-300 EUR volt 2 embernek egy hétvégére. Bár egy darabig úgy volt, hogy négyen megyünk, végül G.-ék nem tudtak jönni.
Az utazás eseménytelenül telt egészen az utolsó percekig. Már Róma fölött jártunk és mindenki, így én is, bámult ki az ablakon, mikor is a repülő dobott egy nagyon. Bár már rengeteget repültem, nem emlékszem, hogy valaha ekkorát „esett” volna velem repülő. Baromi ijesztő volt, de ez után már nem történt szerencsére semmi érdekes. A gondot valószínűleg az okozta, hogy pont egy záporban sikerült leszállnunk, ami percekkel a megérkezés után el is állt. A reptéren valami hihetetlenül szép színek voltak, még szivárvány is volt az égen. A képen talán nem jön át, de nézzétek meg Brian Ferry Slave to Love című videóját, hogy el tudjátok képzelni.

Csodás reptéri fények
A városba való bejutás a reptérről egyszerű és csak 4 EUR-ba kerül.
A szállással nekünk is volt egy kis gondunk, de messze nem az, ami az átlag Rómába utazónak. Nem volt drága és lepukkant, sőt kifejezetten jó volt és barátságos árú, a probléma az volt, hogy tömegközlekedéssel nem lehetett megközelíteni. Ez nem vicc! A hotel fent volt egy dombon a város szélén, ahová csak egy bevásárlóközponton keresztül lehetett eljutni. Ha a bevásárló központ zárva volt, akkor gyalogosan nem lehetett eljutni a szállodáig, csak az autópályán keresztül. Emiatt kicsit sokat költöttünk taxira. :-)) Viszont ez a probléma abszolút nem derült ki a leírásukból és aki ajánlotta nekünk, annak sem tűnt fel, mert ő mindig autóval volt.
Róma csodálatos, most épp a kedvenc városom. Egészen lenyűgöző, hogy akár merre megy az ember, mindig talál valami érdekeset vagy szépet. Az összes megnézett dologból, nekem talán a Pantheon tetszett a legjobban, de nem tudom megmagyarázni, hogy pontosan miért.

"Csak" egy rom
Szintén nagyon szimpatikus volt, hogy alig kellett belépőt fizetni. Egy dolog volt, ami baromi drága volt, a Colosseum, de oda nem mentünk be. Nem annyira az ára, hanem az iszonyat tömeg miatt. Nem tudom, hogy mindig ilyen-e Róma, de most lépni sem lehetett az emberektől. Pont azon a hétvégén volt a Róma Marathon, ezért elképesztő mennyiségű futó és szurkoló kolbászolt a városban. Ráadásul még metró felújítás is volt, ami szintén nem könnyítette meg a mozgást.
Bár nem sokat beszéltünk olaszokkal, azt kénytelen voltam észrevenni, hogy a francia bizony segít. a beszélt szöveg értésében nem annyira, de a feliratok elolvasásánál egyértelműen.
Nem tudom, hogy milyen lehet Rómában élni, de turistaként csodás hely. Általában már 3 nap után azt szoktuk gondolni egy-egy helyről, hogy ideje lenne hazaindulni. Róma nem ilyen volt, szinte egyszerre mondtuk, hogy úgy maradnánk még egy kicsit. Szóval remélem, még sokszor mehetek Rómába.
A jövő évi úti célunk Moszkva. Ha esetleg nem jönne össze, akkor a tartalék város Tallinn.

One response to “Róma. Az új kedvenc”
na jo, egyszer majd en is elmegyek Romaba.
viszont az uticelok kozul hianyolom buenos airest... ejnye-bejnye!
eszter
Megjegyzés küldése