2009. augusztus 3., hétfő

Amsterdam. A csalódás

Ez az írás valószínűleg olyan, amivel sokan nem fognak egyet érteni. Ugyanakkor ez csak egy pillanatfelvétel Amsterdamról, tehát messze nem állítom, hogy mindig és mindenkinek ilyen a város.

Ugyan a múltkor azt írtam, hogy az amiens-i az utolsó autós kirándulásunk, de végül kis szerencsével belefért még egy. Tegnap Amsterdamban voltunk.

Korábban többször megfordultam már Amsterdamban, ám ez a gyakorlatban mindössze annyit jelent, hogy voltam már a reptéren és a vasútállomáson. De a városban magában még nem jártam korábban.

Elég rossz előjelekkel indultunk, mert hajnali 4-kor óriási esőre ébredtem, majd villámgyorsan bekapkodtam a száradó ruhákat a teraszról. A rosszidő reggelre is maradt, sőt az időjárás előrejelzés Amsterdamban is egész napos esőt mondott. Ennek ellenére elindultunk, mert ez nem az az éghajlat, ahol érdemes figyelni a meteorológiai előrejelzéseket. Végül tényleg jó is lett az idő.

Noha nem igazán nagy a távolság Brüsszel és Amsterdam között, az út mégis kb. 3 óra, mert a holland autópályán nagyon gyakoriak a korlátozások. Ez azt jelenti, hogy tök száraz úton, jó látási viszonyok mellett maximum 100-zal lehet menni. De többnyire inkább 90-nel vagy 70-nel. Gyorsabban menni nem érdemes, mert nagyon sok a sebességmérő és keményen bírságolnak.

Az alapterv az volt, hogy megnézzük az Ermitázs kiállítást meg mászkálunk a városban. Végül mindkettőt abszolváltuk, de még sincsenek igazán jó érzéseim Amsterdammal kapcsolatban.

Azt hiszem, a hollandokat alapvetően értik félre. Nekem a tegnap látottak alapján az jött le, hogy az ő attitűdjük nem a "tolerálom", hanem a "szarok rá". És ez a kettő nagyon más. Illetve valahol hihetetlenül agresszívek, türelmetlenek. Ez a közlekedésben jön le leginkább. Már több ezer km-t leautóztunk Európában és Amerikában, de olyan még nem fordult velünk elő korábban, hogy rácsapjanak a kocsira, csak mert bénázunk és lassan megyünk mert nem ismerjük a helyet. A rendszám miatt nyilvánvaló volt, hogy idegenek vagyunk és mégis dudáltak mint a hülyék. (Bár egy normális autóst is láttunk, azt el kell ismernem.) A biciklisek rettenetesek: az autósokról azt gondolják, hogy ellenségek, a gyalogosokról pedig azt, hogy mind hülye és süket, ezért folyamatosan csengetnek és még ha ő van rossz helyen, akkor is elvárják, hogy te ugorj el.


Az egyik leghíresebb csatorna

Nem volt a legjobb választás, hogy a Gay Parádé másnapján voltunk. Iszonyat mocsok volt. Azt talán még magyarázható a buli hevével, hogy az egész városban térdig járunk a szemétben, minden beugróba oda volt hugyozva és minden tele volt törött üvegekkel. De az semmiképp nem a szombat maradványa, hogy belváros kellős közepén szintén térdig ért a dudva és a muhar.

Azt hiszem Amsterdam belvárosával (mert a külvárosból semmit nem látunk) a hollandok eléggé eltaktikázták magukat. Valószínűleg hollandok már nem is laknak ott, mert az utolsó még akkor elmenekült, "amikor az ember még fán élt, mert a földön a kardfogú tigris volt az úr". Azzal, hogy azt az imidzset sugározzák kifelé, hogy itt mindent szabad, magukra rántottak egy olyan réteget, amelyiknek nincs pénze, viszont füvezni akar és ez úgy alapvetően határoz meg mindent. És valószínűleg ez generálja a lelakott életérzést, no meg a rengeteg fiatal, aki nyilvánvalóan be van szívva és meredt tekintettel üldögél mindenfelé.

A Gay Parádé maradványa valamiféle after party volt, amin mi csak átvágtunk. Az ott látottakból nekem az jött le, hogy a látogatók nagy része nem helyi volt. Európa boldogabb részén a homoszexualitás teljesen normális és elfogadott. Ezért itt a melegek "mernek" normálisak lenni. Az ott látott, főleg férfiak, nyilvánvalóan Európa kevésbé boldog feléből érkeztek, mert valamiért szinte mind úgy is érezte, hogy melegnek kell öltöznie. Olyan volt, mintha mindenki egyenruhában lett volna: farmer, izompóló, kis szemöldök szedés, kis szolárium, kopasz fej vagy tüsi haj. Vicces, talán kicsit szánalmas is volt.

Sikerült a piroslámpás negyeden is átgyalogolni. Tudom, hogy erről többekkel többször is vitatkoztam mostanában, de én továbbra is fenntartom, hogy a prostitúciónak nincs jó, elfogadható oldala. Ez nem azt jelenti, hogy üldözném, de nem is így kezelném, ahogy Amsterdamban. Ugyanakkor nem a kirakatban lévő nők ellen van kifogásom, mert ez például működik Hamburgban a Reperbahnon, hanem az ízléstelenséggel. Meg azzal, hogy délután 4-kor birkózik a rendőrség a sikátorban a beállt rosszarcúakkal és arra járóknak csak annyit tudnak mondani: "nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább!".



Érdekes ház 3 német katonával a sarkán. Vagy 3 holland szabaságharcossal. De ezt nem tudtuk eldönteni.

A kiállítás, amit az Ermitázsban láttunk nekem nagyon tetszett. Az egyetlen baj a tömeg. Már a bejutáshoz is elég sokat kell sorba állni, de az igazi baj az, hogy túl sok embert engednek be egyszerre. Imrének az volt a benyomása, hogy ez egyben egy darwini kísérlet is a túlélésről. Mi több mint 2 órát töltöttünk bent, de ha rendesen odafértünk volna az interaktív cuccokhoz, akkor ez több is lehetett volna. Egy idő után egyszerűen nem volt kedvem nyomakodni.

A kiállítás után már nem nagyon volt olyan, amit meg tudtunk volna nézni, mert minden zárt, ezért elhatároztunk, hogy megnézzük kívülről az Anna Frank házat. Természetesen óriási sor állt előtte, de ha nem lett volna ott senki, én akkor sem mentem volna be. Szerintem, felháborító, hogy belépőt szednek és nem is keveset (8,50 EUR).

Számomra egyedül az lenne elfogadható, ha Anna Frank túlélte volna a háborút, ott ülne egy kisszéken és neki kéne csengetni annak, aki látni szeretné a házat. Ez így nagyon ízléstelen. Imrével eszmét cseréltünk arról, hogy más ilyen jellegű helyen kell-e belépőt fizetni.

Én teljesen biztos voltam benne, hogy nem kell. Neuengamméval kapcsolatban konkrétan a nyakamat mertem volna tenni rá, mivel ott még voltam is a városi tanácsnak azon az ülésén, ahol arról volt szó, hogy mennyi támogatást kapjon a következő évben a múzeum. Imre úgy emlékezett, hogy Sachsenhausenben kell. Én már ott is mondtam, hogy ez számomra hihetetlen lenne. Főleg mert itt konkrétan arról lenne szó, hogy az állam megöl embereket (és itt nagyon hangsúlyos az "állam", hiszem oda első körben "államellenes" dolgokért kerültek az emberek), majd pénzt szed azért, hogy megnézhessük hogyan ölte meg őket. Elismerem, hogy a németeknek is vannak ízlésbeli problémáik, de az a fehér frottír zokni – maszkulin szandál kombinációban merül ki és nem pedig a koncentrációs táborok pénzért való mutogatásában.
Íme a bizonyíték, hogy Sachenhausenben sem kell fizetni: http://www.frommers.com/destinations/berlin/A33828.html

És itt tényleg csak ízlésbeli dologról van szó. Én elhiszem, hogy nem ingyen van a múzeum fenntartása. De biztos vagyok benne, hogy ha kitettek volna egy perselyt, hogy dobjál be valamit, az emberek döntő többsége úgyis bedobott volna pénzt.


Az Anna Frank ház a lefényképezhetetlen táblával. (Mindig becsillan.)

Láttunk egy emlékművet, amelyik a 1940 és 45 között elhurcolt zsidóknak állít emléket. Sajnos mindkettőnknek elég gyenge a holland nyelvtudása, de ha az emlékművön lévő feliratban a „gevallen” csak annyit jelent, mint a német „gefallen”, akkor a hollandoknak még a magyaroknál is magasabb szintre sikerült fejleszteni az eufemizmust. Ez legalább annyira kínos, mint a „mártírhalált halt költő”, meg a „fasizmus áldozatául estek”, stb.

Sajnos már nem volt időnk elmenni a Holland Ellenállás Múzeumába, pedig nagyon érdekelt volna, hogy a hollandok hogyan jelenítik meg magukat egy ennyire érzékeny témával kapcsolatban.



Az említett emlékmű

Szóval összefoglalva: Amsterdam 20 fölött nem túl szórakoztató, sőt inkább idegesítő. Nem hiszem, hogy a közeljövőben visszamegyek, de Hollandiába úgy általában még szívesen mennék, mert pl. Hága nagyon tetszett.

No response to “Amsterdam. A csalódás”

 
© 2009 Egy EU-s vendégmunkás kalandjai.... All Rights Reserved | Powered by Blogger
Design by psdvibe | Bloggerized By LawnyDesignz